Tönkretennéd az új cipőd?

Hazafelé tartasz, süt a nap, vidám vagy, elsétálsz egy tó mellett és meglátsz egy gyereket, aki fuldoklik. Nem tud kimászni a tóból.
Beugrasz érte? Akkor is, ha a cipőd új, drága volt és tudod, hogy tönkremegy?
Naná.

Czigány PéterEger
Mennyi fér most bele?
#morálpszichológia#altruizmus#szabad akarat

A cipőd feláldozható, a gyerek nem

Peter Singer a hallgatóinak többször feltette a fenti kérdést. Szinte kivétel nélkül elfogadhatatlannak tartották, hogy az ember ne „áldozza fel” a ruháját vagy más hasonló mentségeket hozzon fel a nem cselekvés magyarázataként. Csekély ár ez egy gyermek életéért cserébe.

A cipőd feláldozható – és a kényelmed?

Egy fuldokló gyermek megmentése érdekében tehát könnyedén elfogadunk némi kellemetlenséget és anyagi veszteséget. Talán a kérdés nem is az, hogy egy ilyen szintű kényelmetlenség elfogadható-e, hanem az, hogy kötelességünk-e meghoznunk ezt az áldozatot. Vajon minden esetben ezt tesszük?

Tegyük fel, hogy az új cipőd, amit az előbb olyan könnyedén tönkretettél volna, 35 000 forintba került. Ez számokban azt jelenti, hogy egy gyermek életéért feláldoznál 35 000 forintot. Voltál mostanában moziban? Esetleg ettél egy popcornt, ittál egy üdítőt? Beültél egy kávézóba vagy étteremben ebédeltél? Esetleg vettél egy új ruhát – csak azért, mert megtetszett a mintája? Ha ezek egyikét sem tetted, akkor is akadhat valami, amire nem lett volna igazán szükséged és mégis elköltötted rá egy új cipő árát.

És ha tudod, hogy ugyanezért az összegért – legyen 100 dollár – 87 embernek tudnak alapvető orvosi ellátást és gyógyszereket biztosítani egy éven keresztül?[1] Még mindig úgy gondolod, hogy morális kötelességed elfogadni egy kis kellemetlenséget vagy anyagi veszteséget, ha potenciálisan megmenthetsz egy életet?

Hiszen a gyerek most is fuldoklik, csak nincs előtted.

Lehet így erkölcsös életet élni?

Képzelhetünk minden mozijegy mellé haldokló gyereket, de akkor hol ér véget a kötelesség? A mozijegynél? A kávénál? A nyaralásnál? A megtakarításodnál? Lépjünk tovább, elfogadva azt az opciót, hogy valahol meg kell húznunk a határt, és bontsuk ki a miért kérdését.

Miért érezzük kötelező érvényűnek a fuldokló gyermek megmentését és csupán erényes cselekedetnek az adományozást, ha mindkettővel embereket menthetünk meg? Önzetlenség? Ha igen, akkor miért nem tesszük meg minden egyes adandó alkalommal? Miért nem nyitsz meg most azonnal egy megbízható weboldalt és adományozod el egy kávé árát? Egyáltalán, lehetséges önzetlenül segíteni?

Léteznek emberek, akik adnak. Néha elképesztően sokat.

A szervátültetés egyik fajtája az élődonoros transzplantáció: ebben az esetben a donor hozzájárul a szervátültetéshez, vállalva az ezzel járó esetleges kockázatokat. A kockázat a vesetranszplantációnál a legalacsonyabb: a donor megmaradó veséje részben kompenzálja a donált vese szerepét, és az átültetés, illetve rövid rehabilitáció után a donor jellemzően teljes értékű életet tud élni.

Az ilyen jellegű transzplantációk nagy része családon belül vagy barátok között történik. A vesetranszplantáció kockázata a donorra nézve alacsony, a műtét jár némi kellemetlenséggel, a rehabilitáció pedig időt vesz igénybe, amíg a donor nem munkaképes, tehát némi anyagi veszteség is éri. Ismerve ezeket az információkat, erényes cselekedet egy családtagodnak felajánlani a szervedet, ha szüksége van rá? Esetleg morális kötelességed? És egy barátodnak? És valakinek, akinek a közösségi oldalon keresnek donort? Esetleg egy idegennek, akit nem is ismersz, ő sem ismer téged és nem is fog róla tudni, hogy kitől kapta a szervet?
Az anonim vagy nem irányított élődonoros vesetranszplantációra Magyarországon jelenleg a szabályozás nem biztosít jogi keretet. Ennek ellenére ez nemcsak egy filozófiai elmélkedés vagy gondolatkísérlet. Több országban (pl. USA, Ausztrália, Egyesült Királyság, Spanyolország) intézményes kereteket biztosítanak az ilyen típusú donációra.

Ha nem is tekintjük kötelességünknek, hogy holnap jelentkezzünk anonim szervdonornak, azt talán elfogadhatjuk, hogy ha önzetlen, erényes cselekedetet kellene keresnünk, akkor az anonim szervdonáció elég erős jelölt lenne.

Jó emberek léteznek. Hogyan lehetségesek?

Peter Singer kiemelt egy esetet, amelyben Chris Croy egy etikaórán kialakult szervdonációs vita után fontolta meg komolyabban ezt az opciót. Nem sokkal később anonim módon felajánlotta a jobb veséjét, amivel egy donációs láncot indított el, melynek eredményeként négyen kaptak vesét.[2]

Croy mérlegelt és döntött. De minden rendkívüli altruista tetthez szükség van erre?

Wesley Autrey – a metró elé vetette magát, hogy megmentsen egy idegent.[3]

2007-ben New Yorkban egy férfi egy epilepsziás roham után a metróvágányra zuhant. Autrey a peronon volt két kislányával. Amikor meglátta a közeledő szerelvényt, leugrott a sínek közé, de már nem volt ideje a férfit felhúzni. Ehelyett ráfeküdt, és lenyomta a két sín közötti mélyedésbe. A vonat több kocsija áthaladt fölöttük, a szerelvény zsírt hagyott Autrey sapkáján. Mindketten túlélték.

Lenny Skutnik – beugrott egy jeges folyóba egy idegenért.[4]

1982-ben az Air Florida 90-es járata Washingtonban lezuhant és a jeges Potomac folyóba csapódott. Egy helikopter próbálta kiemelni a túlélőket, de az egyik nő már annyira kimerült volt, hogy nem tudott kapaszkodni a mentőkötélbe. A parton álló Lenny Skutnik, egy 28 éves hivatali alkalmazott, levette a kabátját és a csizmáját, majd beugrott a fagypont közeli vízbe, odaúszott az ismeretlen nőhöz és partra segítette. Az egészet televíziós kamerák rögzítették.

Nicholas Bostic – négy fiatalt és egy gyereket mentett ki egy égő házból.[5]

2022-ben egy pizzafutár éjszaka autózva meglátott egy égő házat. Nem tudott telefonálni, ezért nem vesztegette az időt: bement a házba, felébresztett és kivezetett négy bent alvó fiatalt. Amikor megtudta, hogy egy hatéves gyerek még bent van, visszafutott az égő épületbe. Bent meghallotta a kislány sírását és megtalálta. A kijáratot viszont már nem találta a sűrű füst miatt, így kitört egy emeleti ablakot és a gyereket tartva kiugrott. Súlyos füstmérgezést és sérüléseket szenvedett, a gyerek egy kisebb sérüléssel megúszta.

A kérdés tehát nem az, hogy léteznek-e jó cselekedetek, hanem az, hogy mi indítja el őket?
  • Croy egy Singernek írt e-mailben hangsúlyozta, hogy a cselekedetére nagy befolyással voltak Singer írásai.
  • Autrey azt mondta, hogy egyszerűen csak látott valakit, akinek segítségre volt szüksége, és azt tette, amit helyesnek érzett.
  • Skutnik azt látta, hogy ha ő nem csinál valamit, akkor valaki meg fog halni.
  • Bostic közvetlenül a történet után annyit mondott: „Az adrenalin vitt előre. Rohantam befelé, ahogy csak bírtam.”

Mi indítja be a cselekvést?

Autrey, Skutnik és Bostic mondhatni mérlegelés nélkül, ösztönösen cselekedett. Példáikból az körvonalazódik, hogy a mások javát szolgáló cselekedeteknek nem feltétele a megfontolt, tudatos erkölcsi mérlegelés.

De térjünk vissza Croyhoz, az anonim vesedonorhoz, hiszen az ő esete eltér: átgondolta, mérlegelte a következményeket, majd döntött.

A kérdés csak az, hogy mi mozgatja ezeket a tetteket. Miért döntött Croy a donáció mellett? A korábbi értékei, az etikaórán tanára által bemutatott Singer-esszé, a vitára való nyitottsága, a temperamentuma: ezek közül melyiket választotta ő?

És te? Ha meglátod a fuldokló gyereket a tóban, mit teszel? Mérlegelsz, vagy már cselekszel, mielőtt mérlegelni kezdenél? Rettegsz a víztől és ezért segítségért kiáltasz? Vagy egyszerűen ugrasz? És mi vezérel? Empátia, az önképed, a bűntudattól való félelmed, a neveltetésed? Melyiket választottad te ezek közül?

A kérdés tehát nem az, hogy tudunk-e jót cselekedni, hanem az, hogy a jó cselekedet kinek az érdeme.

Ez az írás bár jószándéktól vezérelve, de nem önzetlenül készült.

Források

  1. The Life You Can Save - Impact Calculator
  2. Peter Singer: The Life You Can Save: How to Do Your Part to End World Poverty. Random House, New York, 2010. Ingyenes e-book vagy audio book változat
  3. Wesley James Autrey Sr.
  4. Martin Leonard Skutnik III
  5. Nicholas L. Bostic